A szélvédő javításával nem érdemes várni, mert az idő is tényező ilyenkor, minél hamarabb kerül a szélvédő szakemberhez, annál több az esélye, hogy az autóüveges szakember látható nyom nélkül tudja elvégezni a javítást. Valamint az esztétika mellett, a nagyobb kár kockázatát is magában hordozza a kőfelverődés, hiszen a hőmérsékletváltozás, vagy akár egy nagyobb bukkanó is repedést eredményezhet, hiszen az üveg és a karosszéria szerkezete is meggyengül ilyenkor, és ebben az esetben a cserét már nem lehet elkerülni a biztonságos közlekedés garantálása miatt. A szélvédő javítás budapest területén is megoldható, ugyanis napjainkban rengetek szakszervíz található úgy a nagyvárosokban, mint vidéken. Sokan egy-egy kőfelverődés során szomorúan konstatálják a tényt, hogy bizony esztétikailag nem néz ki jól, és ezzel annyiban is hagyják a dolgot. A valóság azonban az, hogy ettől fogva egy időzített bomba a szélvédő, mert innentől akár a téli-nyári hőmérsékletváltozások hatására, akár egy nagyobb bukkanó, fekvőrendőr tehát fizikai hatásra a szélvédő beroppanhat. És ez megtörténhet egy családi nyaralás alkalmával egy teljesen idegen helyen, vagy akár egy kirándulás során a hegyekben is amikor igazán kellemetlenné válhat a helyzet. Ilyen szempontból sokkal előnyösebb, ha kisebb sérülés esetén is a szélvédő javítás budapesten történő lehetőségét kihasználjuk. A szélvédő javítás budapest területén is gyorsan és szakszerűen történik. Maga a javítási idő a javítás kezdetétől a végéig átlagosan 30 percet vesz igénybe, ami attól is függ természetesen, hogy milyen sérülést kell megjavítani a szélvédőben.